Rocco, a pornópápa

Bizonyára mindenki számára ismerősen cseng a Rocco Siffredi név. Pornó körökben természetesen szinte mindenki tudja, hogy ki ő, hiszen hatalmas méretű szerszámával elismerést vívott ki a szakmában.

1964-ben, Rocco Antonio Tano néven született Olaszországban. Már 9 éves korában maszturbálni kezdett és jól láthatóan, már akkor is nagy intim méretekkel rendelkezett. 23 évesen jött rá, hogy neki való a pornó szakma, akkor vetette bele magát az iparágba. Művésznevét pedig 60-as évekbeli gengszterfilmekből merítette.

Hímtagja 24 centiméteres és rengeteg pornószínésznőben járt már, hiszen 2004-es visszavonulásáig, mintegy 1300 felnőtt filmet forgatott és többek közt Michelle Wild és Aleska Diamond is teljesen megérezhette, milyen a behatolás Rocco nagy farkával.

Visszavonulása utána szenvedélyeinek, családjának és hobbijainak élt. Megszállottan szereti a motorokat és fiait is ennek szellemébe neveli. Felesége egyébként magyar, Tassi Rózsa, aki jelenleg 42 éves. Ő maga is pornózott a 90-es években, Rosa Caracciolo néven.

Manapság már 55. életévét tapossa, ám a 2009-ben újra forgatni kezdett, ma viszont már szinte kizárólag amatőr, kezdő lányokkal forgat és nekik segít karrierük elindításában és producerként tevékenykedik.

Sokféle becenevet aggattak rá az idők folyamán, talán legismertebb közülük a pornópápa és a pornócézár név.

Sajnos rólunk, magyarokról nincs túl jó véleménnyel, ennek is tudható be, hogy nem nagyon sikerül még interjút sem készítenie vele a hazai sajtónak.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s